Humperdinck’s „Hänsel und Gretel“ - Kitalálta, megcsinálta: A mai "Jancsi és Juliska" elé

The German composer Engelbert Humperdinck (1854-1921) is best known for his opera "Hänsel und Gretel". He began working on it in Frankfurt in 1890. He first composed four songs to accompany a puppet show his nieces were giving at home. Then, using a libretto loosely based on the version of the fairy tale by the Brothers Grimm, he composed a “Singspiel” of 16 songs. The opera premiered in Weimar on 23 December 1893, under the baton of Richard Strauss, who called it "a masterpiece of the highest quality”. With its synthesis of Wagnerian techniques (Humperdinck had assisted Wagner 1880/81 in his production of Parsifal) and traditional German folk songs, Hänsel und Gretel was an overwhelming success. In 1923 the London Royal Opera House chose it for their first complete radio opera broadcast. Eight years later, it was the first opera transmitted live from the Metropolitan Opera in New York.

Eduard Hanslick, a Bohemian-Austrian music critic, attended the premiere of „Hänsel und Gretel“ in Vienna. The former supporter, then severe critic of Richard Wagner published his impressions of Humperdinck’s opera in 1894.

Adam Bösze has translated the text into the Hungarian language for his blog on rare books and the history of music.

A testvérpár, Jancsi és Juliska végérvényesen gy?zött Bécsben, csakúgy mint korábban Németország legel?kel?bb zenei városaiban. Humperdinck neve, minden zavaró zötyögése ellenére, már széles körben ismert; a világ megtanulta kiejteni. Egy ekkora, különböz? helyeken, eltér? viszonyok között elért siker érdemtelenül elképzelhetetlen. Neßler „Trombitása” óta nem látott ilyet német operaház. Persze ez az érdem sem eminensen zenei sem tisztán m?vészi nem kell hogy legyen. Viszont újat feltétlenül fel kellett mutasson, a mindent gyorsan elfogyasztó új generáció számára. A „Säkkingeni trombitás” els?sorban a scheffeli költeményeknek köszönheti hódításait, Paul Heyse hasonlatával élve, a zeneszerz? ezzel úgy vonzotta magához a hallgatókat, mint nyári lámpafény a bogarakat. Humperdinck úr az egyszer? gyerekmese színrevitelével pontosan felismerte a vadonatújat és a meglep?t. Hatása az említett történet és napjaink operarepertoárjának ellentétében állt. A már fárasztó m?vészeti irány hosszú uralmának majdnem ellenállhatatlanul vágott vissza. Olyan volt, mint Mascagni tragikus egyfelvonásosainak gy?zelme a négyórás nagyoperák felett. Az el?bbiek, a már terhes és egyébként véres miniat?r tragédiák legnagyobb ellentéte a gyerekmese. Ott b?nöz?k, öngyilkosok, hazug szeret?k és férjek, itt egy kis testvérpár, az éhezés, mint egyedüli fájdalom, a sütemény pedig mint egyedüli öröm! Nincs szenvedély, nincs szerelmi szál, nincs bonyodalom. A költ? tényleg egy másik, jobb világba vezet minket.

Humperdinck meseoperája, mely szemben áll a modern zenés színpadi m?vekkel, hordoz magában egy másik, bels?, elgondolkodtató ellentmondást: a történet és annak zenei feldolgozásának ellentmondását. Egy hamis kontrasztét, egy stílusbeli ellentétét. Humperdinck úr nem tudott elbújni az el?l, hogy amíg az egyszer? mese újat és sokat ígér? szüzsét adott a kezébe, addig komoly akadályt is jelentett számára. Ennek az operatörténetnek a gyermekisége egyszerre volt varázslatos és veszélyes. Aki ismeri Grimmék Jancsi és Juliskáját, az a „dráma” számára legfeljebb egy gyerekszínházat képzelhet el; olyan színházat, amely nem hogy gyerekeknek szól, de ahol még gyerekek is játszanak. A Jancsi és Juliskát feldolgozó Adelheid Wette, szül. Humperdinck asszony majdnem operalibrettóban gondolkozott: ezt az ismert mesét gyerekeinek akarta átírni, azaz egy olyan gyermekel?adást képzelt el, amelynek helyszíne a nappali, zenéje pedig Grétry vagy Isouard ízlésében megírt Singspiel-muzsika. Ennyivel azonban Humperdinck úr nem elégedethetett meg. Kisgyerekeivel a nagyobbakat is magával akarta vinni, de nem haza, hanem az operaházba. Ezt a tervét viszont gyermekien egyszer? zenével és takarékosan jelzésszer? díszlettel nem tudta volna véghezvinni. Az els? két jelenet után operaközönségünk unatkozni kezdett volna, és követelte volna a pikáns f?szereket. Így született meg a kápráztatóan díszes, nagy zenekart igényl? és a legmodernebb, ahol lehet Wagnert idéz? muzsikával kísért gyerekmese. Kitalálta, megcsinálta. A zeneszerz? tehát feladta magának a leckét, és ügyesen, sikeresen meg is oldotta azt. Célját elérte. Arról persze lehet vitatkozni, hogy m?vészileg jelentéktelen eszközökkel jutott-e el ide? Véleményem szerint a gyerekmese naivitása szöges ellentétben áll a teljesen számító Wagner-stílussal. A történet és a kivitelezés között egy olyan bels? ellentmondás feszül, amiben senki nem csalódhat. A zeneszerz? sem, aki készakarva élt ezzel, s használta ki a maga sikere érdekében. A nagyközönség, mely örömmel veszi a történetet és a gyerekdalokat, könnyen átsiklik e hamis kontraszt fölött; az esztétika iránt érzékenyek viszont jóles?en veszik, amikor a szándékosan túlzó, pompás zenekar illusztrálja az anya szitkozódását, vagy amikor Wagner „Niebelungjából” vett idézet szólal meg szamócaszedés közben. Amikor Humperdinck úr egymásnak szegezte ezeket az ellentéteket éppoly okosan járt el, mint korábban Wagner, hisz megérezte a korszellemet, eleget is tett annak. Egyik kezével az újat, másik kezével wagnerizmust adott a mindkett?re oly éhes publikumnak.

Részlet Eduard Hanslick kritikájából, 1894-b?l

(Posted in B?sze Ádám blogja, published here by permission of the author/translator)

Autographs, first editions, children's books related to "Hänsel und Gretel"

>>> Browse the ILAB Metasearch